A történet

A csapatunk

A háttérben elkötelezett és lelkes csapat áll…

Az idővonal

Történetünk és utunk fontosabb állomásai évszámokban!

A mi történetünk

A Tihanyi Levendula Manufaktúra Tihanyról és a levenduláról szól. Megosztani Tihany színeit, illatát és hagyományait a világgal. A hagyományokat, melyek összekötik az embert és a környezetet. Továbbírni egy 1920-as években kezdődött történetet, emléket állítani egy elkötelezett ember munkásságának és  folytatni azt.
A társadalmi és az egymás iránti felelősségvállalásról. A hitről, hogy célunk, küldetésünk van a világban és az megtalál bennünket, ha itt az ideje. Ha megértünk rá…
Velünk így történt, mikor ránk talált a tihanyi levendula és Bittera Gyula története.

Utunk állomásai:

  • A Levendula Kézműves Ajándékbolt és a Levendula Galéria, melyek méltó helyet adnak az általunk készített termékeknek, kiszolgálva a fogyasztói igényességet.
  • A Manufaktúra megvalósítása, ahol ezek a termékcsaládok megszülethetnek.
  •  A Szappanmintabolt megnyitása, és az Online boltunk elindítása.
  •  A Bittera Gyula Alapítvány létrehozása.

Hálával és büszkeséggel tölt el bennünket a lehetőség, hogy ezt az ideát megvalósíthattuk, hogy létrehozhattuk és irányíthatjuk, így általunk még oly sokan megismerhetik a tihanyi levendulát!

Szeretettel Tihanyból:

alairok

A csapatunk

A háttérben elkötelezett és lelkes csapat áll, akik különböző területen képviselik a  Tihanyi Levendula Manufaktúrát. Az évek alatt bővültünk, gyarapodtunk, változtunk, gyerekek születtek, és fiatalok jöttek, de a kulcsszó mindig az EGYÜTT!
Úgy gondoljuk, hogy a csapat összehangolja az egyes emberek erejét, és  ezáltal új értéket teremtünk!

Kézműves műhelyünkben dolgozó munkatársaink sok éves tapasztalattal és újító ötletekkel alkotnak nap mint nap. Az ő gondos kezük, és odafigyelésük által válnak csodaszéppé, és egyedivé kézműves termékeink. Vidámságuk és lelkesedésük „hangja” bejárja az épületünket!

Manufaktúránkban a szappankészítés elhivatott mesterei öntik formába az illatos alkotásokat. Szenvedéllyel állnak minden feladat elé, és precízen kigondolják, megtervezik a folyamatokat. A legjobb minőségű alapanyagokból keverve, így lesz szívvel-lélekkel formálódó szappanunk.Munkájukat elhivatott gyártási tanácsadónk segíti, így termékeink folyamatos minőségi teszteken át. Az ő ajtójuk mögül, mindig jó illat árad!

Boltjaink eladói – Manufaktúránk „arcai”, naponta várják vásárlóinkat.  Figyelik a vevők igényeit, folyamatos tájékoztatást nyújtanak, és a levendulával kapcsolatos kérdések megválaszolásában, kimeríthetetlenek! Megújuló lendülettel és kedvességgel várják az új kihívásokat!

Az idővonal

2009.

A Tihanyi Levendula Manufaktúrát Nyárádi Zsolt és Hollán Éva alapítja meg azzal az elgondolással, hogy felélessze és megossza a világgal a Tihanyi Levendula hagyományait.

Ekkor nyílik még az első üzlet is Tihanyban a Levendula Kézműves Ajándékbolt.

2011.

A tradíciókra építve megkezdődik a korhű eljárással készülő szappanok előállítása.

2013.

Megnyílik Tihanyban a második üzlet a Tihanyi Levendula Galéria amely a levendula alkalmazását, hagyományőrző provence-i stílusú enteriőrökben mutatja be.

2014.

Megkezdődik a 71-es út mentén lévő tihanyi deltában egy levendulamező telepítése, mely már  a település határában utal a levendula Tihany életében betöltött fontosságára.

2015.

A Manufaktúra otthonra talál, egy autentikus tihanyi kőházban, ahol helyet kap egy fejlesztőlabor és egy szappangyártó részleg is.
Az év elején elindítottuk a Törzsvásárló Programunkat boltjainkban.
Fiatal levendulamezőnkben nyáron megtörténik az első aratás.

2016.

Az előző évek kutatásainak eredményeképpen létrejöhet a Bittera Gyula Alapítvány, amely a Tihany életében jelentős szerepet betöltő vegyész – illóolaj kutató munkásságát  gondozza.
Ugyanebben az évben megszületik a Natúr és Bioszappan termékcsalád. Ezek a prémium minőségű szappanok az EuroFamily üzlethálózat Eco részlegének forgalmazásában kerülnek értékesítésre.